A Söndörgő együttes koncertje zárta a Sziget MasterCard Világzenei Nagyszínpadának idei műsorát, és bár az utolsó estére az ég is leszakadt, az igazán elszántakat még ez sem tarthatta vissza. A zenekar tagjait a koncert előtt faggattuk múltról, jövőről, sikerekről, szakmáról, közönségről.
Amikor tavaly ilyenkor beszélgettünk, éppen az európai rádiós toplista, a World Music Charts Europe negyedik helyén állt Tamburocket című lemezetek, mely egy hónappal később már az első volt, éves összesítésben pedig a harmadik. Milyen változásokat hozott ez a zenekar életében?
Eredics Benjámin: A lemezünk elindult a nemzetközi siker útján, nagy öröm ez nekünk, illetve elmúlt időszakban Magyarországon is elismerte a szakma. Megkaptuk érte a Fonogram-díjat és azóta is nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hogy úgy ítélték mi erre érdemesek vagyunk.
Gratulálok!
Eredics Áron: Persze az is nagy öröm, hogy a lemez felfelé tudott menni az európai listán, mert éppen októberre ért a csúcsára, amikor a Womex (World Music Expo – a szerk.) volt. Így nem csak a lemez jutott előrébb, hanem azzal, hogy mi ott játszhattunk egy showcase-t, még több embert tudtunk odavonzani, mert szakmai körökben is figyelik WMCE (World Music Charts Europe - a szerk.) listát, és kíváncsiak voltak arra a zenekarra, amely éppen vezette. Minden fórumon lehetett rólunk hallani, jól is sikerült a fellépésünk.
Buzás Attila: És ugye annak köszönhetően, hogy ezen a listán több hónapon keresztül benne voltunk az első tízben, az éves összesítésben a harmadik helyen végeztünk. Ez nagyon nagy eredmény, magyar előadónak ez még nem sikerült.
Tehát szakmailag elég sok elismerést bezsebeltetek, de mi a helyzet a közönséggel?
Eredics Benjámin: Fontosak a szakmai visszajelzések, de a legfontosabb az, hogy a koncertjeinkre sokan járnak, és ez a lényeg, hogy a közönségnek tetszik ez a zene. Utána sok lemezt szoktak venni, mert úgy látjuk szeretik azt, amit a színpadon csinálunk és persze azt is amit a lemez képvisel, és hát végül is azért csináljuk, hogy a közönségnek tetsszen.
Buzás Attila: Az elmúlt évünk nagyrészt arról szólt, hogy megfordultunk rengeteg külföldi világzenei fesztiválon, és ott kellett szembesülnünk azzal, hogy amit mi csinálunk, az egy kicsit kilóg abból a palettából, amelyet általában világzenének neveznek. Ezért is gondolom nagy eredménynek, hogy egy kicsit kívülről feszegetve az ajtókat is sikerült betörnünk.
Eredics Dávid: A közönség reakciói egyébként magukért beszélnek, mi is meg szoktunk rajta lepődni. Már mondhatjuk, hogy egészen bejártuk Európát, sőt most már több helyen voltunk Amerikában is, és azt vettük észre, hogy egyértelműen reagálnak azokra a zenei impulzusokra, amelyeket kapnak, kimutatják az érzelmeiket. Számomra például ez a legfontosabb visszajelzés. Tegnap Németországban játszottunk egy fesztiválon, ott volt például egy házaspár, akik Luxemburgból jöttek el, hogy lássanak minket. Ez is azt mutatja, hogy szépen lassan egy kis közösség kezd kialakulni a zenekar körül.
Eredics Benjámin: A másik meg, hogy aki először hall minket, aki nem tud az egészről semmit, általában arra is jól szokott hatni. A lemeznél egy tudatos koncepció volt, hogy egy kicsit elszakadjunk a saját határainktól, hogy mindig magyaráznunk kelljen, hogy mi ez, honnan jön, milyen gyökerekből táplálkozik ez a zene. Ahogy mi magunk is haladunk előre a korban, úgy próbáljuk feszegetni a határokat, az élettapasztalatunkon keresztül próbálunk valami egyetemesebb dolgot létrehozni, ami mindenki számára befogadható, és nem kell hozzá tudnia, hogy ez most délszláv népzene vagy kínai tökduda.
Ebben az évben ünnepeltétek a húszéves évfordulótokat, noha nem mindegyikőtök van húsz éve a zenekarban, mert ugye korából kifolyólag nem is lehetne.
Eredics Áron: Hárman azért már húsz éve csináljuk, Attila, Dávid és én a kezdet kezdetétől fogva itt vagyunk.
Eredics Salamon: De tizennégy éve már mi is benne vagyunk.
Eredics Áron: Sőt, hát Benji is Sali is itt vannak azért az elejétől fogva, hiszen egy család vagyunk.
Áron, Attila, Dávid, ti mit láttatok mindebből húsz évvel ezelőtt, hol vagytok most ahhoz képest, amit akkor elképzeltetek?
Eredics Áron: A legelején egyáltalán nem volt ez tudatos építkezés. Nem volt az, ami most zajlik a zenekar körül, nem volt koncertszervezés, menedzsment, hangtechnika, fénytechnika, nem showbizniszt akartunk mi csinálni, csak meg akartuk tanulni azt a zenét, amit otthon láttunk. Dávid tudja a legjobban elmondani, aki az unokatestvérünk, hogy rá is mennyire nagy hatással volt ez a közeg, annak ellenére, hogy nem is a sokat emlegetett szülői házunkban nőtt fel, ahol folyamatosan szólt a zene.
Eredics Benjámin: Azért én helyesbítenék, mert lehet, hogy ők hárman nem látták, hogy mi lesz ebből, de bezzeg mi Salival elég hamar felismertük, úgyhogy gyorsan be is szálltunk (nevet).
Eredics Áron: Egyszerűen csak el akartunk kezdeni ezzel a zenével foglalkozni, én például kaptam egy tamburát, aztán egy iskolai hangversenyen odajött hozzám Dávid, hogy alakul a suliból egy zenekar, menjek én is tamburázni. Egy kicsit meg is ijedtem, mert azt hittem, hogy ott olyan zord, komoly, idősebb, tizennégy éves emberkék lesznek. Tizenegy voltam akkor, ez abban a korban nagy korkülönbségnek számít, de végül is jó kis csapat alakult. Valahogy így indult, csak a zene volt a fontos, hosszú ideig egyáltalán nem volt körülötte semmiféle szervezés. Egyébként most is, hogy már van szervezés (nevet) a legfontosabb számunkra akkor is a zene.
Eredics Dávid: Az egész családi közeg egyébként valóban óriási hatással volt ránk, szépen öröklődött tovább a zenéhez való hozzáállás és szeretet. Úgy gondolom, hogy az egyik lábunkkal még most is ebben a légkörben vagyunk benne, ami akkor ott megteremtődött. Személy szerint rám óriási hatással volt a Vujicsics. Aztán később persze más zenészek is nagyon-nagyon inspirálólag hatottak, mint például Versendi-Kovács József Mohácsról, vagy Ferus Mustafov Szkopjéból, mert egészen addig elmentünk kutatásaink során. Az a közös pont, hogy ezek a zenészek családban élik meg ezt az egészet, nemzedékről nemzedékre öröklődik a dolog.
Mik a terveitek a jövőre? Úgy hallottam, a klasszikus zene irányába kacsingattok.
Eredics Áron: Igen, így van. Október 2-án, a Müpában lesz egy koncertünk a Kelemen Quartettel, amelynek az a címe, hogy Bartók és a Balkán. Ez most egy új dolog lesz, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy veszi majd a közönség, de számunkra rendkívül inspiráló. Igazából régi vágyunk, hogy valami ilyesmit csináljunk, hiszen mindannyian klasszikus zenével kezdtünk.
És a távolabbi jövő?
Eredics Áron: Meg fogunk jelentetni egy élő albumot, amin egyébként nem kizárt, hogy ez a koncert itt a Sziget Világzenei színpadán is szerepelni fog. Több mint nyolcvan koncertet vettünk fel az elmúlt években, és ezekből szeretnénk készíteni egy válogatást, kvázi egy „live best of” albumot, hogy ennek a húsz évnek ilyen formában is legyen valami lenyomata.
Németh Orsolya